Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

„Fogyasztóink hazavihetik magukkal a Törzshelyet” – Interjú Dóka Orsolyával, a Törzshely tulajával

„Fogyasztóink hazavihetik magukkal a Törzshelyet” – Interjú Dóka Orsolyával, a Törzshely tulajával
Dóka Orsolya, a Törzshely tulajdonosa igazi belvárosi oázist alakított ki a XVII. kerületben. Mivel nekünk is az egyik kedvenc helyünk a városban, ráadásul Orsolya nagy ginrajongó hírében is áll, ezért adta magát, hogy interjút készítsünk vele.

Mikor alapítottátok a Törzshelyet? Milyen cél vezérelt akkor?

A Törzshely üzemeltetését 2020 őszén szereztük meg, ami egy régi álom volt. Az üzlet egyébként korábban, 2017 körül nyitott, és már akkor úgy néztem rá, hogy bárcsak az enyém lenne egyszer. Aztán megadatott a lehetőség, és most igyekszem méltó módon vezetni, irányítani. A cél az volt, hogy megvalósítsuk a belvárost a külvárosban.

Mi a Törzshely pontosan: bolt, borbár, étterem, esetleg fagyizó?

A Törzshely egy étterem és borbár alapvetően, de tagoltságának köszönhetően ez pékség, cukrászda, kávézó is egyben, amellett, hogy a fő csapásvonal az étterem.

Milyen kínálattal rendelkezik jelenleg a Törzshely?

A Törzshely állandó, standard étlappal rendelkezik, amelyet mindig elérhetnek a vendégek az egyéb házhoz rendelős felületeken is, illetve van egy 4-6 hetente megújuló Séf Ajánlata kínálatunk, aminek keretében “fancy” ételekkel várjuk az ínyenceket.

torzshely_pekseg_etterem_gin_historia

Milyen egyéb érdekességet árulnál el a Törzshelyről?

 
Szoktunk kézműves foglalkozásokat tartani gyerekeknek, ilyen volt még a téli bezárást megelőzően a tökfaragás, ahol a gyerekek sütiztek, a szülők pedig proseccóztak, miközben nagyon vicces halloweeni alkotások születtek. Szeretnénk további programokat is szervezni, így pl. palacsinta partit, de a gin tonikozást is jobban meg szeretnénk ismertetni a felnőtt közönséggel.

Milyen izgalmas kulisszatitkokat árulnál el az olvasóknak? Van-e például kedvenc emléked a Törzshellyel kapcsolatban?

Jelenleg 17 fővel halad előre a csapat, és nem kedvenc, de reméljük már csak egy emlék, hogy a kollégák javával kihúztuk a pandémiás időszakot, amikor is a lányok tényleges összetartásról tettek tanúbizonyságot. Így azt gondolom, hogy rájuk nagyon is érvényes a minden rosszban van valami jó mondás, mert a bajban is megmutatták, hogy csapatmunkából jelesre tudnak vizsgázni.

Több hazai gin és tonik is található a kínálatban: hogy jött az ezek iránt való érdeklődés?

A ginek világába Morafcsik Péter barátom vezetett be, ami egész jól sikerült neki, mert azóta nagy fogyasztóvá váltam és több ízesítést is kipróbáltam. Szeretem a gourmet ízeket mind étkezés, mind italfogyasztás tekintetében. Egyébként is az a koncepcióm az étterem működtetése során, hogy a borok és ginek tekintetében olyan világba kalauzoljam el a vendégeimet, amit máshol nem tapasztalnak meg. Azt szoktam mondani, hogy a polcokról ne legyen elérhető, valamint hogy a külvárosban is elérhető legyen a belváros. Szeretném, hogy azért jöjjenek és térjenek vissza a vendégeink, mert olyat kapnak nálunk ízekben, kínálatban, amit máshol nem, illetve ha egy minőségi vacsorát szeretnének nálunk elkölteni vagy szeretnének 1-2 pohár minőségi italt, koktélt inni, akkor mi jussunk az eszükbe. Ezért azt kezdtük el beépíteni a köztudatba, hogy fogyasztóink hazavihetik magukkal a Törzshelyet. Ez azt az elnevezést kapta, hogy Egy falat Törzshely, ill. Egy korty Törzshely.

torzshely_pekseg_etterem_gin_historia

Mindemellett azok az alapanyagok is elérhetők étel és ital vonatkozásában, amiket a vendégek otthon is el tudnak maguknak készíteni, ha szívesen meginnának egy jó gin tonikot. Ehhez a megfelelő tonikot, ginfűszert és gint is elérhetővé tesszük. Szerencsére úgy tűnik, hogy egyre jobban szeretik ezeket az ínyenc fogyasztóink, vásárlóink.

Van-e kiemelt gine az üzletnek? Miért épp az?

Kiemelt ginünk a Historia. Ez egy magyar dry gin, amit a citrusos ízvilága tesz egyedivé és évszakok szerint tudjuk a különleges GinBotanicals fűszerekkel kombinálva aktualizálni a benne rejlő ízeket.

historia_gin_torzshely

És ha már ginek: ha most megihatnál egy gin tonikot, milyen hozzávalókkal készítenéd el?

Ha most ebben a pillanatban megihatnék egy gin tonikot, akkor az a Gin of the House lenne, aminek az alapja a Historia gin classic Artisan tonikkal, egy kis szárított naranccsal, illetve egy szem liofilizált málnával.

Tartalomhoz tartozó címkék: Gin Interjú