„Aki azért versenyzik, hogy nyerjen, sose fog nyerni igazán” – Interjú Gózon Péterrel

Egy biztos: a vendéglátás embert próbáló szakma. Mi az, ami mégis ebbe az irányba vitt téged, és mi tart téged még mindig a pályán?

Amikor kicsit több mint 6 éve eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom, még ötletem se volt, mibe vágok bele, de hat év távlatában úgy gondolom, nem dönthettem volna jobban. Embert próbáló? Valóban az, de valahol a legtöbb szakma ilyen, ennek ellenére, ha megvan valakiben a szenvedély és sose érzi tehernek, amit csinál, akkor lehet ez bármennyire embert próbáló, akkor is a szakmának fog élni. Talán közhely és sablon, de Kína legjelentősebb filozófusainak egyike mondta: „válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni és soha többé nem kell dolgoznod!” Ez rám teljesen igaz, bár annyit pontosítanék ezen, hogy igenis kell dolgozni, sőt ha valamit el szeretnék érni a szakmában, akkor inkább azt mondanám, hogy sokszorosan többet kell dolgoznom, mint mások, viszont ez valóban sosem fog munkának tűnni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem voltak kétségeim afelől, hogy jó úton járok és nem választottam-e rossz ösvényt, de szerencsémre rengeteg pozitív visszajelzést és elismerést kapok nap mint nap, ami segít abban, hogy biztosan haladjak előre. A legnagyobb támaszom pedig a feleségem, Zsófi, nélküle biztosan nem rólam írnátok most, szóval lehet, érdemes lenne őt is megkérdezni, milyen egy fanatikus bartender feleségének lenni. 

Fotó: Kökény János

Már most, ilyen fiatalon a bartenderek élmezőnyébe tartozol. Hova lehet innen tovább lépni? Mennyire lehet bartenderként a következő 10, 20, akár 30 évre tervezni a szakmában? Mik a terveid?

Először is, köszönöm szépen, hogy az élmezőnybe soroltok. Hihetetlen hálás vagyok érte és végtelenül megtisztelve érzem magam. Mindig lehet tovább vagy előre lépni, csak meg kell találni a módját. Úgy gondolom, hogy ma már a vendéglátáson belül, a bárszakma egy teljes értékű munka, ahol lehet fejlődni, előrelépni és a szakmában maradni 10, 20 vagy akár 30 évig is. Elég csak Spanyolországba menni és meglátogatni egy-két nagyon híres bárt, és meg fogunk lepődni, hogy a bár mögött 40 feletti az átlag életkor, és az úriemberek koránt sincsenek kiégve, óriási mosollyal csinálják meg ugyanazt az italt milliomodszorra is. A terveim között szerepel, hogy megnyissam három másik úriemberrel, Mátével, Ricsivel és "Bélával" (jelenleg őt nem nevezhetem még meg, ezért marad Béla) a saját kis helyünket, amivel szeretnénk Magyarország bárszcénáját továbbfejleszteni és nemzetközileg is ismertebbé tenni.

Nem minden bartender szereti a kihívásokat – te mégis időről időre indulsz versenyeken. Mely megmérettetéseidre, díjaidra vagy a legbüszkébb, és miért?

Jelenleg számomra a versenyzés véget ért. Amióta teljes állású márkanagykövet lettem, azóta nincs lehetőségem, se igényem versenyekre nevezni. Már csak magammal versenyzek. A napokban elindulok az első félmaratonomon, ahol legfőbb célom legyőzni önmagamat. A legbüszkébb pedig az első versenyen szerzett 5. helyre vagyok (összesen 6-an versenyeztünk), mert az volt az első alkalom, hogy legyőztem a félelmemet, hogy kiálljak a színpadra és megmérettessem magam. Úgy gondolom, hogy aki azért versenyzik, hogy nyerjen, sose fog nyerni igazán.

Fotó: Kökény János

A Bombay gin és a magyar kötődésű Terminus gin egyik kitalálója vagy. A kettő meglehetősen különbözik egymástól ízvilágban, készítői hitvallásában. Mi köt össze téged velük? Mitől különlegesek számodra?

A Bombay Sapphire márkanagykövete vagyok, illetve az egész Bacardí-Martini portfóliót is képviselem, a Terminust pedig Horváth Eszterrel és Bleszkán Szilárddal közösen álmodtuk és valósítottuk meg, ők amúgy a törzsvendégek voltak. A márkanagykövetek Szurgyi László, Vajda János, Szabados Dodi, míg Ausztriában Jay Vehovar. Hihetetlen szerencsés vagyok, hogy kapásból 4 márkanagykövete is van apró kis vállalkozásomnak, míg sok más nagy brand jó, ha eggyel rendelkezik. A Bombay már 3 éve az életem része, a lepárló látogatása során sokat inspirálódtam abban, hogy milyen egy igazi gin, volt is ráhatása a Terminus receptjére, viszont a két gin teljesen különbözik egymástól. Míg a Bombay egy klasszikus, boróka hangsúlyos gin, addig a Terminus, bár London Dry Gin, mégis egészen újhullámos az ízvilága. Egy érdekes párhuzam lehet talán az, hogy amíg a Bombay Sapphire a legtöbb angol gin között különcnek számít a gőzinfúzió miatt, úgy a Terminus is különc a magyar ginek között, hiszen olyan eljárással készül (és itt a vákum desztillációra gondolok), amivel Magyarországon még nem készült gin. 

A gin és a gin tonic reneszánszát éli. Mit gondolsz, mi okozhatta ezt a fordulatot a piacon? 

Valahol ez törvényszerű volt. A világon, trenddiktáló országokban ez már évek óta zajlik, idő kérdése volt, hogy nálunk is berobbanjon ez az életérzés. A gin&tonic viszont azért olyan sikeres, annak ellenére, hogy a keserű ízvilág nem a legnépszerűbb ízvilág, mert végtelen sok variációja van, és mindig tud újat mutatni. Ma már paprikát is tesznek dísznek gin&tonicokba, hát nem őrület? 

Fotó: Kökény János

Egy korábbi interjúdból kiderült, koktéljaidat feleséged, Zsófi inspirálja. Mik azok a fűszerek, hozzávalók, amik miatta kerülnek az italokba, és miért? Melyik a legutóbbi ilyen koktélod, amiről szívesen mesélnél?

Minden alkotni vágyó ember keresi a múzsáját. Engem Zsófi indított el igazán a pályán, ő volt az, aki pont annyi komolyságra tanított és annyi erőt adott, hogy ne adjam fel azonnal a szakmát, pedig a legelső hely, ahol kezdtem, igencsak kihívásokkal teli volt. Sokan a nagymamájuk vagy a múltjuk által inspirálódnak, a versenykoktélok készítése során én próbáltam a jelenbe tekinteni és abból meríteni, ami – vagy jelen esetben aki – ott volt velem, és az a Zsófi. Kezdetben sokszor választottam olyan alapanyagokat, amik az ő kedvencei, például levendula, ibolya, vanília, eper, málna, viszont az idő múlásával igyekeztem kicsit kevésbé hétköznapi alapanyagokhoz nyúlni, így ma már ez nem annyira érvényesül, mint az elején.  

Mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdik a bartender szakmát? 

Iratkozz fel a YouTube-csatornámra... :) Viccet félretéve (bár tényleg iratkozz fel!), ez egy nehéz kérdés. Sokszor kérdezték már tőlem, rengetegszer meg is válaszoltam, viszont ahogy telik az idő, úgy alakulok én is, és mindig változik erről a véleményem. Alapvetően mindenkit arra intenék, hogy legyen alázatos. Nekem is sokszor ezt tanácsolták, és emellett az ego maradjon otthon, mert nincs helye a szakmában. Viszont én úgy gondolom, hogy ha az ember elkövet hibákat és tanul belőle (sőt kell pár pofon az élettől vagy a bar manageredtől, hogy megtaláld a helyes utat és megerősödj), akkor nem lesz gond. 

Ha egyetlen koktél testesítene meg téged, melyik lenne az, és miért?

Vermut & Tonic egy narancs peelel, sok jégen. A vermut egy hihetetlen komplex alapanyag, rengeteg fűszer keveréke szükséges a tökéletes egyensúlyhoz, míg a tonicot sokan szeretik, mégis keserű. A kettő elegye pedig hibátlan. Valahol ilyen vagyok én is. Belül kavarognak bennem az érzelmek, a fejem mindig tele van gondolatokkal, ötletekkel, sokszor úgy tűnhet, nem figyelek oda arra, ha valaki beszél hozzám, pedig csak ilyen vagyok, egyszerűen nem tudok egy dologra összpontosítani 100%-osan. Van, hogy kicsit keserűnek érzem magam, ennek ellenére mégis sokan vannak mellettem és hisznek abban, amit csinálok.