9 dolog, amit tudnod kell a Tanqueray Ginről
A Tanqueray Gin közel 200 éve formálja a ginek világát. És most egyáltalán nem túlzunk. A korábban csak “karácsonyfa ízű tüzes vízként” elnevezett italt mára minden, valamit is magára adó bárban megtalálod.
AZ ALAPÍTÓ, AKI ISTENNEL DACOLT. VAGY OLYASMI.
Charles Tanqueray 1810-ben született angol lelkész családba – édesapja, nagyapja, sőt még nagybátyja is Istent szolgálta. Ám mikor Charles felnőtt és pályaválasztás elé került, azt a nem meglepő döntést hozta, megtöri a családi hagyományt. Így hát lepárlót alapított szintén lázadó bátyjával Londonban, 1830-ban.
AZ ITAL, AMI MAJDNEM LÓPATAFÉNYEZŐ LETT.
Tom Nichol, a Tanqueray egykori lepárlómestere szerint Charles Tanqueray “zseni volt.” Bővebben: “egy zseni volt, aki mindenkinek azt mondta, hogy ő egy zseni.” Nem tudjuk, mennyi volt igaz ebből, az viszont biztos, hogy Mr. Tanqueray zsebében mindig ott lapult a jegyzetfüzete, amit teleírt az ötleteivel. Noteszében a Tanqueray Gin receptúrája mellett találhatunk állatoknak szánt gyógykezeléseket, köztük egy szert, ami a lópatát is csillogóan fényesre súrolja. Szerencsére Charles végül a ginek mellett kötött ki.
TANQUERAY: EGYSZERŰ A RECEPT
Gint készíteni nem nehéz: nem kell a malátát és az árpát tökéletes arányban méricskélni, sem egy kelta papot hívni, hogy megáldja a házat, de még csak bendzsón sem kell szerenádot adni. Csak minőségi boróka kell hozzá. Na jó, meg egy csipet szaktudás. Habár számos receptúra kísérletezik különleges összetevőkkel – pl. skót berkenye, levendula, szeretet –, de a 190 éves Tanqueray a mai napig négy összetevőre esküszik: toszkán boróka, koriander, angyalgyökér és édesgyökér. Persze, emiatt a gin miatt tudjuk igazán, hogy a kevesebb néha több.
forrás: sharpmagazine.com
A (MAJDNEM) SMIRNOFF.
Bár a gin és a vodka két, egymástól különböző ital, amíg a gyógynövények és egyéb fűszerek pályára nem lépnek, szinte ugyanaz a kettő. A Tanqueray Gin és a Smirnoff vodka esetében ez ráadásul annyira igaz, hogy születésükkor ők egy és ugyanaz a ital. A Smirnoff és a Tanqueray szívét adó alkoholt ugyanabban a skót műhelyben, a Cameron Bridge-ben készítik, majd innen indulnak külön utakra. Még egy bizonyíték arra, hogy egy olyan apró bogyó, mint a boróka, mennyi mindenen képes változtatni.
EGY 200 ÉVES ÜSTBEN KÉSZÍTIK.
Egy Old Tom nevű lepárlóról van szó, ami azonban nem összekeverendő a Tanqueray limitált kiadású Old Tomjával, ami egy édeskésebb ital, félúton a jenever és a London Dry közt. Ez az Old Tom egy elpusztíthatatlan bestia, ami valahogy túlélte az 1941-es londoni bombázást. Akkor csupán néhány karcolás esett rajta, és hamar kijavították, azóta ez a Tanqueray Gin lelkitársa.
A TANQUERAY 10 TERMÉSZETESEN NYOLC GYÓGYNÖVÉNYBŐL ÁLL.
A műhely két legismertebb terméke, amit minden bizonnyal láttál (vagy ittál) már az original Tanqueray és a Tanqueray 10. Mindkettő 47,3% alkoholtartalmú, de míg az eredetinek csak a fent említett borókából születik az önbizalma, addig a Tanqueray 10-et igazi újításnak szánták a tervezői. Az üveg tartalma így egy nyolc összetevős ital, kiugró citrusos jelleggel.
forrás: dfnionline.com
AZ ELNÖKTŐL A RAT PACKIG – MINDENKI IMÁDJA A TANQUERAY-T.
A Fehér Házban a Tanqueray Gin volt az első ital, amit a szesztilalom eltörlésekor felnyitottak. A ‘60-as években a Rat Pack (előadóművész csoport, vezetőjük: Frank Sinatra) tagjainak egyik közös vonása is a Tanqueray iránti mérhetetlen szeretet volt. Ráadásul azzal, hogy ezt több helyen is megemlítették, a Tanqueray-nek anélkül megnőtt a népszerűsége, hogy egy pennyt is költött volna reklámra.
HA MÁR SINATRA SZÓBA KERÜLT.
Frank Sinatráról tudni, hogy elég komoly és nem túl egészséges kapcsolatot ápolt az alkohollal, nem elhanyagolható tekintettel a ginekre. Mikor az emlékére fenntartott honlapon egy rajongó feltette a nagy kérdést: “Frank tényleg annyira szerette a gint?”, maga a lánya, Nancy vállalta magára a választ: “Apa nagyon szerette a Tanqueray-t, de az nagyon nem szerette apát.”
AZ ÜVEG NEM EGY APRÓCSKA TŰZCSAPOT IMITÁL.
Igen, mindannyian látjuk a hasonlóságot a tűzcsap és a Tanqueray üveg formája közt, de ez nem direkt volt a tervezők részéről. Eredetileg egy shakert formáz, utalva arra, hogy a félreismerhetetlenül angol ízeket “rázza össze” az amerikai koktélok változékony, simulékony aromájával. Amikor 2000-ben bemutatták a Tanqueray 10-et, az üveg egy régies citromfacsaró vonásait is magára öltötte – ezzel kifejezve a 10-es citrusosságát.
forrás: sojujogja.com